Sorozatgyártás

Hatékonyabb gyártás és elégedettebb vevők 3D nyomtatással – SCHOTT Hungary

Számos esetben egy gyár első 3D nyomtatójának beszerzését az additív gyártástechnológiákkal való tapasztalatszerzés motiválja, mivel a folyamatos innováció és tanulás a sikerük egyik kulcsa. A felhasználást tekintve a legelterjedtebb első cél a prototípusok házon belüli gyártása, amely azonban hamar háttérbe szorulhat, ahogy jóval nagyobb üzleti hasznot jelentő alkalmazási ötletek is felmerülnek és megvalósíthatónak bizonyulnak. A SCHOTT Hungary Kft. is alapvetően gépalkatrészek prototípusainak nyomtatása céljából ruházott be 2020 elején egy Ultimaker S5 Pro Bundle asztali FFF 3D nyomtató rendszerre. Mára azonban a legnagyobb értéket az olyan, 3D nyomtatással megvalósított fejlesztésekben látják, amelyek a vevői igények jobb kiszolgálásával járulnak hozzá a cég…

0

3D nyomtatott mesterminták, kis- és közepes szériagyártás a Technoplast Group Kft-nél

Partnerünk, a Technoplast Group Kft. már több mint 40 éves működésre tekinthet vissza, ami annak is köszönhető, hogy stratégiájukban mindig központi szerepet játszott a fejlesztés, az innováció és a változó vevői igényeknek való folyamatos megfelelés. Nem véletlen, hogy additív gyártásban is már több évtizedes tapasztalatot mutathatnak fel. A gyártást házon belül Formlabs SLA (és mostantól Formlabs SLS) 3D nyomtatókkal támogatják.   A Technoplast Group Kft. elsődleges tevékenysége a prototípusgyártás, de kis- és nagyszériák kivitelezését is vállalják. 2000 négyzetméteres üzemükben számos vákuum- és RIM öntő berendezés, fröccsöntő és forgácsoló gépek is dolgoznak. A 3D nyomtatást elsősorban mesterdarabok kivitelezésére használják, amelyhez a…

0

SLS nyomtatás (szelektív lézerszinterezés) útmutató

A szelektív lézerszinterezés a legnagyobb formai szabadságot adó, fejlett additív gyártástechnológia, amelyet gyártók, mérnökök és tervezők előszeretettel alkalmaznak az ipar számos területén. Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk a szelektív lézerszinterezés (SLS nyomtatás) folyamatát, a különböző, elérhető rendszereket és alapanyagokat, alkalmazási területeket és körbejárjuk azokat az eseteket, amikor az SLS nyomtatást érdemes választani szemben más nyomtatási vagy hagyományos gyártástechnológiákkal.   Bérnyomtatás szolgáltatási oldalunkat keresi? Kattintson ide!   A szelektív lézerszinterezés (SLS) folyamata A szelektív lézerszinterezés egy additív gyártástechnológiai eljárás, amely során nagyon finom szemcseméretű polimer por rétegeit olvasztja össze egy lézersugár, ezáltal felépítve a szilárd munkadarabokat. Alacsony alapanyagköltség, magas termelékenység, és…

1
ADMASYS HU
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.